HTML

Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj

A címben említett könyvet már nem lehet sehol kapni, pedig három kiadást is megért.
A szerző már nem él, de örökösei hozzájárultak, hogy a könyv folytatásokban megjelenjen az interneten azok számára, akik most szeretnének megismerkedni vele.


A békés napok vége

2007.07.04. 08:28 szerkesztő

Ahogy közelgett a nyárvég, úgy közeledett a szovjet térnyereség a harctereken a Kárpátok felé. A Iaşi (Jászvásárhely) környéki harcokban a német és román erők nem voltak képesek megfelelő ellenállást kifejteni, aminek következtében kedvező széljárásnál már…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

Sport az őrsön

2007.07.04. 07:07 szerkesztő

A rendszeres járőrözés már magában is egy hegymászással egybekötött sport volt, de azért egy kis változatosság sem ártott. Ezért kijelöltem az út és a Tatros közötti sík terepen egy futballpályát. A terepet kiegyengettük, és két kapu építésével készen állt a pálya,…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

Felderítés a Beszterce völgye felé

2007.07.03. 14:58 szerkesztő

1944 nyarán voltunk már. A hegyek között is tikkasztó meleg uralkodott. Hogy mi vett rá erre a kirándulásra, azt ma sem tudom megmagyarázni magamnak. Éjszakánként azon töprengtem, hogy mi is lesz itt a kifejlet. Nagy belső nyugtalansággal latolgattam, hogy vajon mi fog történni a…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

Kisőrs építése a Pipáson

2007.07.03. 13:50 szerkesztő

A Pipás magaslatát a határkiszögelés és az innen induló lejtők és emelkedők központi hellyé avatták, legalábbis az én részemre, ezért elhatároztam, hogy ide vagy ennek közelébe egy kisőrsöt építek, mert a szomszéd legközelebbi őrs innen nagyon messze van. Innen a…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

Román határdiplomácia

2007.07.03. 12:47 szerkesztő

A határtárgyalások egyre sűrűsödtek, főleg a visszavonulások és német átcsoportosítások miatt. Tolmácsom Vákár Lajos, beosztott zászlósom volt, aki kifogástalanul beszélt románul. Egyes dolgokat én is megértettem — mivel a gimnáziumban latinul, az Akadémián pedig…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

A német tábori csendőrök

2007.07.03. 10:29 szerkesztő

A német tábori csendőrökkel akadt még ezután is dolgom. Jöttek a szerelvények egymás után — német szerelvények —, amelyek tele voltak „kiürítési” anyagokkal. (Ugye milyen szép körülírás ez?) Az állomásfőnök barátom jóvoltából néha belenéztem a…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

Gyimesbükk, 1944

2007.07.02. 20:46 szerkesztő

Mihelyt kitavaszodott, kineveztek Gyimesbükkre őrsparancsnoknak s egyben helyőrségparancsnoknak is. A pályaudvar forgalma igencsak fellendült a német visszavonulások, valamint a keleti arcvonalon a harcot befejező olasz csapatok visszavonulása miatt. A Gyimesi-szoros igen fontos…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

Járőr-ellenőrzés rajtaütéssel

2007.07.02. 09:40 szerkesztő

Még az egyik helyettesítési időszakban, az ősszel történt, hogy a határforgalom sűrűsödésével (a különböző német és németekkel együtt harcoló, átállott szovjet egységek miatt) az őrs ellenőrzésére igen kevés időm jutott. Ezt azzal próbáltam ellensúlyozni, hogy…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

Kirándulás az Uz völgyébe

2007.07.02. 00:06 szerkesztő

Valamelyik korábbi gyimesbükki helyettesítés idején engedélyt kértem a zászlóaljamtól, hogy Gyimesbükktől az Uz völgyéig a pikétek (román őrsök) lefotózása céljából engedjenek három-négy napra pontosan a határ vonalán, egyedül — kemény tél lévén —…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

Mihályszállási vendéglátás

2007.07.01. 23:54 szerkesztő

1944 telén, amikor már hadműveleti területté minősült a határvidék a háború közeledte miatt, szabadságolások már nem voltak kiadhatók. Emiatt a legénység szüleit vagy hozzátartozóit meghívtam Mihályszállásra vendégségbe, ahol a vendégeket jóltartottam, és megnézhették…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

A kisőrsök

2007.07.01. 11:26 szerkesztő

A mihályszállási őrsnek három kisőrse volt. Északon a barátosi kisőrs, kb. 15 km-re Mihályszállástól, ettől délre, Barátostól 5 km-re a bálványosi kisőrs, az 1534-es háromszögelési pont mellett. Ez alatt eredt a Bálványos-patak, amely Gyimesbükknél ömlött a Tatrosba. A…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

Mihályszállás

2007.07.01. 11:24 szerkesztő

A marosvásárhelyi szép napok – fogkezelésekkel súlyosbítva – véget értek. Indulás haza a 32-esekhez, ahol már várt rám az áthelyezésem Mihályszállásra, őrsparancsnoki beosztásba. Mihályszállás egy magassági pontnak az elnevezése volt, amely 1466 méter magosan, néhány…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

Marosvásárhely, 1943

2007.07.01. 10:13 szerkesztő

Ebben az időben a mihályszállási őrs parancsnok nélkül maradt, és engem szándékoztak oda kinevezni. Ez nem ment simán, mert a 32. zászlóalj orvosa, Mike Gyula orvos százados jelentése alapján hosszabb fogászati kezelésre kellett bevonulnom Marosvásárhelyre. (Egyik zápfogam…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

Félelem és bátorság

2007.07.01. 00:23 szerkesztő

Közben zajlott a háború, és úgy láttam, hogy nem akar úgy bejeződni, mint ahogyan valamikor elképzeltem. Egyre biztosabbá vált számomra, hogy ezt a borzalmat nem fogom tudni kikerülni. Nemcsak a személyes sorsom izgatott, hanem az is, hogy tudtam, ismét el fogjuk veszíteni Erdélyt.…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

Grófi vendégek

2007.07.01. 00:17 szerkesztő

Kund Béla alezredes úr társadalmi kötelezettséget is kimért reánk. Nem tudni, hogy milyen kapcsolatok eredményeképpen, de egy szép napon Merán gróf és leánya jelentek meg Gyimesfelsőlokon, síturára jöttek. Engem és Szepesváry Bécit jelölték ki síkísérőnek és…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

Bál Gyimesbükkön

2007.07.01. 00:09 szerkesztő

Nagy esemény volt még ezen a télen a gyimesi bál is, amelyre messzi földről eljöttek a székelység meghívottai. A gyimesbükki állomás épületében lévő királyi váróteremben rendezték meg. Valószínű, hogy a román uralom alatt is erre használták a termet, mert igen jó…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

Kirándulások

2007.06.30. 16:12 szerkesztő

Már korábban kinéztem magamnak még a szigorú téli időben az Ugratetőt, az Ugrapataka és a Borospataka között húzódó gerincet, amely az Apahavastól kezdetben gyengéden, majd meredekebben lejt Gyimesfelsőlok vasútállomásáig. Ezt a kirándulást egyszemélyesre terveztem.…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

Gyimesfelsőlok

2007.06.30. 15:14 szerkesztő

A 32. határvadász zászlóaljhoz kerültem. Ilyen, hegyi felszerelésű zászlóalj csak négy volt az országban. Izgatottan mentem a Keleti pályaudvarra, hogy helyőrségemhez utazzam. Szerencsémre itt találkoztam egy szintén 1942. június 18-án avatott hadnaggyal, Szalay Lóránddal, aki…

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

süti beállítások módosítása