A Pipás magaslatát a határkiszögelés és az innen induló lejtők és emelkedők központi hellyé avatták, legalábbis az én részemre, ezért elhatároztam, hogy ide vagy ennek közelébe egy kisőrsöt építek, mert a szomszéd legközelebbi őrs innen nagyon messze van. Innen a Pipásról indult lefelé a Rákóczi-várig egy hegygerincen a határ, ami a későbbiekben a fő ellenállási vonalunk lett a harcok alatt. Innen indult nagyjából észak felé egy gerinc a Hegyes-havas 1518-as háromszögelési pontig, majd innen a Tatros-patak felé patakvölgyeken haladva Gyimesbükktől északra levő Tarhavas-patakig, Bartosokpatakáig, Bálványos-patak, majd a Hidegség völgye felé. Innen a Pipástól, illetve ettől kb. 4 km-re lévő Apahavas 1330 háromszögelési ponttól indulnak a patakvölgyek le a Tatros felé, Gyimesközéplok és Gyimesfelsőlok felé a Kápolnapataka, Borospataka, Ugrapataka. Ez tehát egy olyan központi magaslat volt, ahonnan a Rákóczi-vár kb. olyan távolságra van, mint Gyimesfelsőloknál a Tatros.
Az elhatározás, hogy ide én saját magam elhatározásából, minden más segítség nélkül egy kisőrsöt építek, és működésbe helyezek, mélyen belém fészkelte magát. Nemsokára elkészítettem a tervet, és 1944 tavaszán, amikor már véglegesen a gyimesbükki határvadász őrs parancsnoka lettem, hozzá is láttam a megvalósításnak.
Az építéshez nem volt nehéz a megfelelő embereket kiválogatni, hiszen a székely emberek maguk építik meg a házaikat és mindent, ami ehhez tartozik. Fejszével, szekercével, fűrésszel és apróbb szerszámokkal felszerelkedve 15 emberrel indultam a Pipásra a munka megindítására. Az első két napot úgy szerveztem, hogy mivel nyári meleg volt, nem vonulunk haza estére, hanem látásig dolgozunk, ott alszunk tábortűz mellett, hogy gyorsabban haladjunk a munkával. Az apróbb kellékeket később hozattam fel, amikor már látszik, hogy miből mennyi kell. Például: szeg, ácskapocs, vasalás az ajtóra, ablakra stb. Egy mulit hoztunk fel két főzőládával kosaraiban, egyiket főzéshez, a másikat vízhordáshoz. A víz távolsága kb. ezer méterre volt, a Hidegkut-forrás Pipás 1276 háromszögelési pont és az Apahavas 1330-as háromszögelési pontok feleútján. A határbeszögeléstől kb. száz méterre jelöltem ki az építmény helyét a Hegyes-havas felé menő gerinc északi oldalába úgy, hogy a beszögelés tisztása, a határ Rákóczi-vár felé eső erdővágása és az apahavasi rész tűz alatt legyen tartható. Ehhez azért még az kellett, hogy kisegítő futóárkot létesítsünk támadás elhárítása esetére. Az épületet kb. 8 méter hosszúra és 4 méter szélesre terveztem, hátsó részét déli irányban az oldalba mélyítve, a kijáratot észak felé helyezve, háromfelé lőrésekkel.
A kiszámított mennyiségű fenyő kivágásával kezdődött a munka. Egyforma méretű és hosszúságú fákat jelöltem ki. A fiúk nagy örömmel és lendülettel fogtak hozzá a fadöntésnek. Olyan helyekről vágtuk a fákat, amelyek a kilövés útjában álltak, vagy zavarták a kilátást. Előfőzött babgulyást hoztunk főzőládákban, így az ebéd készítésével nem kellett időt tölteni, csak a megevésével. Délutánra már nemcsak a kellő famennyiség feküdt, hanem egy jó része már négyzetre lett lapolva. Főleg a hosszú oldalra valók voltak már kimérve és az illesztékekkel bevágva. Zengett az erdő a kopácsolástól és a munka közbeni erdélyi daloktól. A famunkát nem végzők a kijelölt alapot és a bemélyedést ásták ki. Ez úgy nézett ki, hogy az épület dél felé néző része már teljesen a föld alatt volt, míg az eleje az oldal magasságában. Az épület hátsóbb részében voltak az ágyak helyei úgy megoldva, hogy középen egy mélyebb járóhely, kétoldalt pedig ágymagasságban a föld, úgyhogy csak szénát kellett ráteríteni, és az éppen szolgálatban, járőrben nem lévők fekhelyei már készen is voltak. Estére már rendesen elfáradt mindenki, és igen jólesett a tábortüzet körülülve a délután megszedett vargányagombát botra tűzve megpirítani vacsorára. Először csak csendes beszélgetés folyt, majd jöttek a jobbnál jobb székely adomák és történetek, melyeken igen jól mulatott mindenki. Aztán mire kifogytak belőle, akkor kezdődött a nótázás, melynek savát-borsát a pikáns szövegű székely énekek adták. Már elég későre járt. Még jó darabig néztük a lobogó lángok mókásan vibráló fényeit a fenyők sötét lombjain. Később mindenki egy nagy, vastag husángot illesztett a lábához, másik végével a tűzbe, s ezt éjjeli forgásunk közben mindig beljebb rúgtuk, hogy ki ne aludjon a tűz, amelynek melegénél hol az egyik, hol a másik hideg oldalunkkal fordultunk a lángok felé.
Ennivaló-készítéssel a továbbiakban sem kellett időt tölteni, mert a reggelit és az előfőzött ebédet a napi járőr felhozta egy lóval. Inkább azzal foglalkoztam, hogy a berendezéshez és a nyílásokhoz, valamint a tetőhöz milyen anyagok szükségesek, amelyeket még aznap be kell szerezni, hogy másnap beépíthessük. A belső berendezés: egy asztal két paddal, a gerendákba vert nagyobb szegek a fegyverek felaggatására, ugyancsak szegek az egyéb felszerelések részére, majd egy melegítő és főző alkalmatosság, a tüzelőnek láda. A járófelületeken deszkapadló.
A bőséges reggeli után ismét felhangzott a munka zaja, melyet az erdő fenyői vidáman visszhangoztak. Az erdő vadjai is megmozdultak, jó néhányat láttunk keresztülvágtatni a tisztáson.
Estére összeszedtük szerszámainkat, megraktuk a mulit s vidám dalolással elindultunk hazafelé az ezeréves határt jelölő erdővágáson, majd a sűrűben, a járőrcsapáson. Arra azért kíváncsi lettem volna, hogy a román pikét parancsnoka mit jelenthetett a kapitányának felőlünk...
Erre a kisőrsre is megszerveztem a legénységet, a még hiányzó felszerelést pedig folyamatosan felszállíttattam. A hátralévő földmunkát a mindenkori legénység végezte el. A járőrkapcsolat így kiszélesedett Csügés felé, ahol már Antal Domokos főhadnagy volt az őrsparancsnok.
Az elhatározás, hogy ide én saját magam elhatározásából, minden más segítség nélkül egy kisőrsöt építek, és működésbe helyezek, mélyen belém fészkelte magát. Nemsokára elkészítettem a tervet, és 1944 tavaszán, amikor már véglegesen a gyimesbükki határvadász őrs parancsnoka lettem, hozzá is láttam a megvalósításnak.
Az építéshez nem volt nehéz a megfelelő embereket kiválogatni, hiszen a székely emberek maguk építik meg a házaikat és mindent, ami ehhez tartozik. Fejszével, szekercével, fűrésszel és apróbb szerszámokkal felszerelkedve 15 emberrel indultam a Pipásra a munka megindítására. Az első két napot úgy szerveztem, hogy mivel nyári meleg volt, nem vonulunk haza estére, hanem látásig dolgozunk, ott alszunk tábortűz mellett, hogy gyorsabban haladjunk a munkával. Az apróbb kellékeket később hozattam fel, amikor már látszik, hogy miből mennyi kell. Például: szeg, ácskapocs, vasalás az ajtóra, ablakra stb. Egy mulit hoztunk fel két főzőládával kosaraiban, egyiket főzéshez, a másikat vízhordáshoz. A víz távolsága kb. ezer méterre volt, a Hidegkut-forrás Pipás 1276 háromszögelési pont és az Apahavas 1330-as háromszögelési pontok feleútján. A határbeszögeléstől kb. száz méterre jelöltem ki az építmény helyét a Hegyes-havas felé menő gerinc északi oldalába úgy, hogy a beszögelés tisztása, a határ Rákóczi-vár felé eső erdővágása és az apahavasi rész tűz alatt legyen tartható. Ehhez azért még az kellett, hogy kisegítő futóárkot létesítsünk támadás elhárítása esetére. Az épületet kb. 8 méter hosszúra és 4 méter szélesre terveztem, hátsó részét déli irányban az oldalba mélyítve, a kijáratot észak felé helyezve, háromfelé lőrésekkel.
A kiszámított mennyiségű fenyő kivágásával kezdődött a munka. Egyforma méretű és hosszúságú fákat jelöltem ki. A fiúk nagy örömmel és lendülettel fogtak hozzá a fadöntésnek. Olyan helyekről vágtuk a fákat, amelyek a kilövés útjában álltak, vagy zavarták a kilátást. Előfőzött babgulyást hoztunk főzőládákban, így az ebéd készítésével nem kellett időt tölteni, csak a megevésével. Délutánra már nemcsak a kellő famennyiség feküdt, hanem egy jó része már négyzetre lett lapolva. Főleg a hosszú oldalra valók voltak már kimérve és az illesztékekkel bevágva. Zengett az erdő a kopácsolástól és a munka közbeni erdélyi daloktól. A famunkát nem végzők a kijelölt alapot és a bemélyedést ásták ki. Ez úgy nézett ki, hogy az épület dél felé néző része már teljesen a föld alatt volt, míg az eleje az oldal magasságában. Az épület hátsóbb részében voltak az ágyak helyei úgy megoldva, hogy középen egy mélyebb járóhely, kétoldalt pedig ágymagasságban a föld, úgyhogy csak szénát kellett ráteríteni, és az éppen szolgálatban, járőrben nem lévők fekhelyei már készen is voltak. Estére már rendesen elfáradt mindenki, és igen jólesett a tábortüzet körülülve a délután megszedett vargányagombát botra tűzve megpirítani vacsorára. Először csak csendes beszélgetés folyt, majd jöttek a jobbnál jobb székely adomák és történetek, melyeken igen jól mulatott mindenki. Aztán mire kifogytak belőle, akkor kezdődött a nótázás, melynek savát-borsát a pikáns szövegű székely énekek adták. Már elég későre járt. Még jó darabig néztük a lobogó lángok mókásan vibráló fényeit a fenyők sötét lombjain. Később mindenki egy nagy, vastag husángot illesztett a lábához, másik végével a tűzbe, s ezt éjjeli forgásunk közben mindig beljebb rúgtuk, hogy ki ne aludjon a tűz, amelynek melegénél hol az egyik, hol a másik hideg oldalunkkal fordultunk a lángok felé.
Ennivaló-készítéssel a továbbiakban sem kellett időt tölteni, mert a reggelit és az előfőzött ebédet a napi járőr felhozta egy lóval. Inkább azzal foglalkoztam, hogy a berendezéshez és a nyílásokhoz, valamint a tetőhöz milyen anyagok szükségesek, amelyeket még aznap be kell szerezni, hogy másnap beépíthessük. A belső berendezés: egy asztal két paddal, a gerendákba vert nagyobb szegek a fegyverek felaggatására, ugyancsak szegek az egyéb felszerelések részére, majd egy melegítő és főző alkalmatosság, a tüzelőnek láda. A járófelületeken deszkapadló.
A bőséges reggeli után ismét felhangzott a munka zaja, melyet az erdő fenyői vidáman visszhangoztak. Az erdő vadjai is megmozdultak, jó néhányat láttunk keresztülvágtatni a tisztáson.
Estére összeszedtük szerszámainkat, megraktuk a mulit s vidám dalolással elindultunk hazafelé az ezeréves határt jelölő erdővágáson, majd a sűrűben, a járőrcsapáson. Arra azért kíváncsi lettem volna, hogy a román pikét parancsnoka mit jelenthetett a kapitányának felőlünk...
Erre a kisőrsre is megszerveztem a legénységet, a még hiányzó felszerelést pedig folyamatosan felszállíttattam. A hátralévő földmunkát a mindenkori legénység végezte el. A járőrkapcsolat így kiszélesedett Csügés felé, ahol már Antal Domokos főhadnagy volt az őrsparancsnok.
