HTML

Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj

A címben említett könyvet már nem lehet sehol kapni, pedig három kiadást is megért.
A szerző már nem él, de örökösei hozzájárultak, hogy a könyv folytatásokban megjelenjen az interneten azok számára, akik most szeretnének megismerkedni vele.

Járőr-ellenőrzés rajtaütéssel

2007.07.02. 09:40 szerkesztő

Még az egyik helyettesítési időszakban, az ősszel történt, hogy a határforgalom sűrűsödésével (a különböző német és németekkel együtt harcoló, átállott szovjet egységek miatt) az őrs ellenőrzésére igen kevés időm jutott. Ezt azzal próbáltam ellensúlyozni, hogy váratlan helyeken és időkben, meglepetésszerű ellenőrzéseket hajtottam végre, egyedül.

Egy borús, sötét, holdvilág nélküli éjszakán ilyen ellenőrzésre szántam el magam, a Pipás magaslatán, ahol egy tisztáson beszögellt a határ, és a tisztas közepén voIt a nagy határbeton. A járőröknek úgy volt kiadva a menetvonal, hogy csak útközben bonthatták fel az irányparancsot, annak helyét és idejét tartalmazó borítékot. Mivel ezeket én állapítottam meg, vagy én hagytam jóvá, jól tudtam, hogy hány órakor hol kell lennie a járőrnek.

A Pipás 1278-as háromszögelési ponthoz vezető járőrút erdővágásban ment. Erre nem akartam menni, nehogy korábban találkozzam a járőrrel, ezért még délutan megtanultam a térképről egy másik útvonalat, ami közelebb is volt, és éjjel jobban megjegyezhető. Már feleúton megbántam, hogy vállalkoztam erre a marhaságra, mert nem láttam tovább az orromnál, és csak az volt az iránytűm, hogy felfelé kell mennem. Egypárszor összecsókolóztam egy-egy gyantás fenyőderékkal. Felérve kitapogattam a határkövet, arra leültem és várakoztam.

Nem sokkal az előírt idő előtt érkeztem meg. Hallgattam a csendet. Saját lépéseimet sem lehetett hallani, amikor az ülést elunva, topogni kezdtem körbe-körbe. A tisztáson és az erdővágáson olyan vastag rétegben halmozódott fel a tűlevél, hogy a leggorombább lépés sem hallatszott rajta. Emiatt kerültem majdnem bajba, mert egyszer csak bökést éreztem a mellemen: a járőr szuronyhegyét. Szerencsére hamar kiböktem a jelszót, és így ép bőrrel úsztam meg a figyelmetlenséget.

Az ilyen gyenge szuronybökés nem veszélytelen dolog. Az Uz-völgyi őrsön jártamban egyszer bejött a járőr, s jelentette a parancsnoknak, hogy az egyik katona ártatlannak látszó szuronybökéssel késztette társát kifelé haladásra, aki aztán odakint összeesett és meghalt. A szurony hegye ugyanis behatolt a szívig. Az ember, úgy látszik, csak a saját kárán képes tanulni.

Végeredményben elértem a célomat, mert rohamosan elterjedt a hír, hogy az új főhadnagy milyen váratlan időpontban és helyen tartott ellenőrzést, tehát nem lehet tréfálni vele. Ezután már nyugodtan végezhettem nappal a dolgaimat.

Szólj hozzá!

Címkék: a békés évek

A bejegyzés trackback címe:

https://donci.blog.hu/api/trackback/id/tr49109862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása