HTML

Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj

A címben említett könyvet már nem lehet sehol kapni, pedig három kiadást is megért.
A szerző már nem él, de örökösei hozzájárultak, hogy a könyv folytatásokban megjelenjen az interneten azok számára, akik most szeretnének megismerkedni vele.

Az utolsó nappal Gyimesben

2007.09.07. 12:32 szerkesztő

Az utolsó nappalra különleges intézkedéseket adtam ki arra vonatkozóan, hogy ne legyen a szokásosnál több mozgás, hiszen körülöttünk már mindenhonnan belátnak. Nem akartam, hogy kitörési szándékunkat korábban vegyék észre a kelleténél, és erre megsemmisítő intézkedéseket tudjanak tenni. Az egész elképzelésem a meglepetésre épült.

Ez a nappal igen lassan telt, sok bujkálással megbontott kerítéseken keresztül, bokrok és házak fala mentén, erdőszélen. De akkor is folytatnom kellett a katonák végigjárását, hogy megbeszéljem velük a kitörés tervét és időpontját, valamint a rájuk kiosztott feladatot. A feladat világosan és rövidre fogalmazott volt, csak arra vonatkozott, amit tenniük kell, hogy mikor kezdjék azt el, és merre menjenek, s mi a teendő, ha harcra kerül a sor, hol kell akkor gyülekezni stb.

Mindenkinek elmondtam az útvonalat egészen Csíkszentdomokosig, amit egyébként jól ismertek is. (A már emlegetett „vendéglátás” idején is tapasztaltam, hogy a csíkszentdomokosi emberek gyalog indultak neki az útnak, keresztül a hegyeken és odataláltak mind a mihályszállási, mind a gyimesbükki őrsre, hogy fiaikat meglátogassák.) A menetvonallal kapcsolatban tehát nem voltak aggályaim.

A napi események nem voltak említésre méltóak, itt-ott volt csupán néhány könnyedén visszautasítható, kisebb esemény, de a harci zaj szintjét úgy állítottuk be, mintha itt akarnánk új országot alapítani. Persze a lőszerrel kellőképpen takarékoskodni kellett, hogy ha az éjjel nagyobb harcra kerülne sor, ne kerüljünk bajba.

A Tatros jobb partján a Hegyes-havas uralkodik, meredek lejtői a völgybe zuhannak, az erdők néhol egészen a patakig lenyúlnak. A Hegyes-havas 15l8-as magassági pontjáról körbe mindenfelé lejtenek a hegyek, patakmedrekkel szaggatva. Erről az oldalról nemigen vártunk meglepetést, mert nem volt alkalmas semmiféle hadi cselekményre, legfeljebb betekintő tájékozódásra. A Tatrostól északra lévő Csülemér, Tarhavaspataka, Bálványospataka, Bartosokpataka, Agyagos-patak és végül a Hidegség-patak völgye volt a veszélyesebb, mert itt már a felderitéseink alapján is jelentősebb erők ereszkedtek le, de még mindig nem olyan erősek, hogy nagyobb támadást kezdeményeztek volna. Szerencsénkre.

A harcosok feltöltése élelemmel már most megkezdődött. Minden embernél kb. háromnapi élelem volt a hátizsákban, lőszerből, kézigránátból pedig a maradékot osztottuk szét. Szerencsénkre ez a maradék is több volt, mint amennyire számítottam. Ez kapóra jött, mert csak közelharcra számíthattunk, s ennek legjobb fegyvere a kézigránát volt (főleg a Vécsey-féle, amelytől a szovjetek kellőképpen féltek.)

A sötétség leple alatt vontuk vissza a Hidegségpataka szádához és az előtte lévő terület házaiban helyeztük el a megrakott málhás mulikat minden felrakható és szükséges holmival, élelemmel és egyébbel. Már ez is igen sok harcost igényelt, mivel minden málhás állathoz egy ember kellett. A hegyi terepen nem volt tanácsos ezeket összekötni. Nemcsak a terep, hanem a sötétség miatt sem, mert ha ilyenkor egy állat elterül, torlasz keletkezik és annak felszámolása a sötét erdőben — esetleg egy szakadék szélén — nem veszélytelen vállalkozás. Gondolni kellett továbbá arra is, hogy a már elindult lovasrészleg (málhás állatok és egyéb lovasegységek) lovait az út árkában vezessék, nehogy zajt csapjanak a kövesúton. Ha ez nem lehetséges, akkor a patáikat rongyokkal kössék be.

Azzal is számolnom kellett, hogy a tőlünk északra lévő őrsök, kisőrsök visszavonuló egységei is ide fognak torlódni a Hidegségpatakához, mégpedig a Kováspatakához, mivel ők ismerik az átkelő hegyi utat Csíkszentdomokos felé. Tehát az a keskeny ösvény vagy szekérnyom igencsak meg lesz terhelve. Nem beszélve a gyimesközéploki erődszázad maradékának a jelenlétéről.

Mindezeket előre meggondolva és a végrehajtás sikerében bízva próbáltam valamit aludni, de sajnos ez nem ment, inkább járkáltam a sötétségben megkeresve egy-egy állást, és ott beszélgettem. Így aztán a másnapi eseményre elég álmos is lettem.

Az itt maradó csángóknak azt tanácsoltam, hogy szedjék fel értékeiket, tehénkéikre rakják fel, és menjenek fel havasi esztenáikba birkáikkal együtt, értékeket ne igen hagyjanak otthon. Ott kibírnak egy-két hetet, aztán szivárogjanak vissza. Addigra a szovjetek tovább kell menjenek, mert itt a Gyimes völgyében már nem lesz semmi dolguk. Gyimesközéplok és Gyimesfelsőlok felé ne próbálkozzanak menni, mert ezeken a területeken már nagyobb harcok voltak és vannak, itt nem tudnak átjutni semerre sem. Akik viszont Csíkszentdomokos felé akarnak menni, azok még ma sürgősen induljanak útnak, mert holnap már teljesen foglalt lesz az arra felé vezető átkelőút.

Szólj hozzá!

Címkék: a kitörés

A bejegyzés trackback címe:

https://donci.blog.hu/api/trackback/id/tr91159534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása