1944. szeptember 23. Kora hajnalban felszedtük „sátrainkat” és átkeltünk egy igen magas hegyen, amely a Tatárkő 1688 magassági pont irányába esett, s ezután a Kis-Küküllő folyása felé kell előreláthatólag mennünk, ahol egy út vezet Parajd felé. (Ha ugyan ez az út jó lesz nekünk a harci cselekmények miatt.)
A kitüzött cél erre a napra a Kis-Küküllő mellékpatakja, Nagyág-patak völgye, ez levezet Parajd felé. Az út kb. 35 kilométer, a hegyes terepen éppen elég egy napra, amit sikerült is megtennünk. A Gagyi csárdánál jutottunk a patakhoz és a műúthoz, amely Parajdra vezet. Ez a nap csupa hallgatózással telt el és szigorú, biztosított menettel. Biztosítani kellett elöl-hátul és mindkét oldalon, mert már körbe-körbe hallatszottak a csatazajok. Ezen a környéken is voltak már harcok, ennek nyomai erősen látszottak.
Az éjszakázás alatt különös esemény nem történt, csupán a harci zajok voltak jobban hallhatók. Ezért én majdnem egész éjjel fenn voltam és hallgatóztam.
Másnap (szeptember 24.) korán reggel ébresztő, és menetre készültünk fel, amikor egy teherautókból álló gépkocsioszlop jelent meg, megálltak, és engem kerestek. Azóta sem tudom, hogy ki tudta hogy én hol vagyok, és ki vagyok, de arra kértek, hogy egy század erejű egységgel tartsak velük, mert Parajdra gyors segítség kell. Sokat nem vitáztam, kb. 150 fővel gépkocsira rakodtunk, a hátramaradt egységemet átadtam a rangidős tisztemnek azzal a paranccsal, hogy Parajd központjában a templomnál hagyok eligazítót a találkozásra. Az út kb. 15 km, 3-4 órai gyalogmenet.
A Parajdon történtekről az oszlop parancsnoka semmit sem tudott. Parajd házai már látszottak, amikor az élen haladó teherautó motorházába elölről ágyúlövedék csapódott. Ebben, az első tehergépkocsi első ülésében voltam. Ez valószínűleg harckocsi-repeszgránát lehetett, mert nekünk semmi sérülésünk nem volt. Ez kapcsolódik azokhoz az érthetetlen csodákhoz, amik eddig is elkísértek. Azonnal leszálltunk a gépkocsiról, és előreküldtem harcfelderítőként egy golyószórós rajt, majd pon- tosabb felderítés céljából magam is utánuk mentem.
Különösebb nagy harci egységet megállapítani nem lehetett; valószínűleg ők is visszavonulóban voltak, vagy a mi gépkocsioszlopunkat nagyobbra értékelték, mint amekkora volt. Ezek után a város területét átvizsgáltuk, de komolyabb erőket nem találtunk. Gyengébb lövöldözés után megnyugodtak a kedélyek.
Idejében beérkezett az egységem zöme is. Ezután hozzáláttunk a szálláscsináláshoz, aminek az lett az örvendetes eredménye, hogy házakban aludtunk, fedél alatt, és kinek-kinek kedves házigazdája is akadt.
A kitüzött cél erre a napra a Kis-Küküllő mellékpatakja, Nagyág-patak völgye, ez levezet Parajd felé. Az út kb. 35 kilométer, a hegyes terepen éppen elég egy napra, amit sikerült is megtennünk. A Gagyi csárdánál jutottunk a patakhoz és a műúthoz, amely Parajdra vezet. Ez a nap csupa hallgatózással telt el és szigorú, biztosított menettel. Biztosítani kellett elöl-hátul és mindkét oldalon, mert már körbe-körbe hallatszottak a csatazajok. Ezen a környéken is voltak már harcok, ennek nyomai erősen látszottak.
Az éjszakázás alatt különös esemény nem történt, csupán a harci zajok voltak jobban hallhatók. Ezért én majdnem egész éjjel fenn voltam és hallgatóztam.
Másnap (szeptember 24.) korán reggel ébresztő, és menetre készültünk fel, amikor egy teherautókból álló gépkocsioszlop jelent meg, megálltak, és engem kerestek. Azóta sem tudom, hogy ki tudta hogy én hol vagyok, és ki vagyok, de arra kértek, hogy egy század erejű egységgel tartsak velük, mert Parajdra gyors segítség kell. Sokat nem vitáztam, kb. 150 fővel gépkocsira rakodtunk, a hátramaradt egységemet átadtam a rangidős tisztemnek azzal a paranccsal, hogy Parajd központjában a templomnál hagyok eligazítót a találkozásra. Az út kb. 15 km, 3-4 órai gyalogmenet.
A Parajdon történtekről az oszlop parancsnoka semmit sem tudott. Parajd házai már látszottak, amikor az élen haladó teherautó motorházába elölről ágyúlövedék csapódott. Ebben, az első tehergépkocsi első ülésében voltam. Ez valószínűleg harckocsi-repeszgránát lehetett, mert nekünk semmi sérülésünk nem volt. Ez kapcsolódik azokhoz az érthetetlen csodákhoz, amik eddig is elkísértek. Azonnal leszálltunk a gépkocsiról, és előreküldtem harcfelderítőként egy golyószórós rajt, majd pon- tosabb felderítés céljából magam is utánuk mentem.
Különösebb nagy harci egységet megállapítani nem lehetett; valószínűleg ők is visszavonulóban voltak, vagy a mi gépkocsioszlopunkat nagyobbra értékelték, mint amekkora volt. Ezek után a város területét átvizsgáltuk, de komolyabb erőket nem találtunk. Gyengébb lövöldözés után megnyugodtak a kedélyek.
Idejében beérkezett az egységem zöme is. Ezután hozzáláttunk a szálláscsináláshoz, aminek az lett az örvendetes eredménye, hogy házakban aludtunk, fedél alatt, és kinek-kinek kedves házigazdája is akadt.
