Sárdy Tibor barátomnak nagy gondot okozott az ezred kasszájának sorsa. Sokat tanakodtunk, hogy mit is csináljunk vele. Az előre látható események szerint ha az amerikaiak elveszik, akkor a Dunába hordtunk vizet. Annak se láttuk értelmét, hogy nálunk rohadjon el, hiszen meg voltunk róla győződve, hogy az első világháború utáni helyzethez hasonlóan a márka pár hónap múlva már egy garast sem fog érni. (Ez sajnos fatális tévedésnek bizonyult, mert mint tudjuk, a márka csodák csodájára stabil maradt.)
Akkor nagy okosan kieszeltük a szerintünk legjobb megoldást: elhatároztuk, hogy a főutcán a sarokra állunk, és a járókelők közül a legcsinosabb leánynak odaadjuk az összes pénzt. Nem sokat kellett várakoznunk, hamarosan megjelent egy fiatal, szőke, kedves arcú leányka. Tibor barátom odalépett hozzá, megmutatta a zsákjában lévő halom pénzt, felkapta a leány kötényét, és beleborított mintegy nyolcvanezer márkát. A leány arca piros lett, és szinte meg kellett lökni, hogy menjen már. Továbblépett, majd köténye tartalmát szorongatva futásnak eredt.
Akkor nagy okosan kieszeltük a szerintünk legjobb megoldást: elhatároztuk, hogy a főutcán a sarokra állunk, és a járókelők közül a legcsinosabb leánynak odaadjuk az összes pénzt. Nem sokat kellett várakoznunk, hamarosan megjelent egy fiatal, szőke, kedves arcú leányka. Tibor barátom odalépett hozzá, megmutatta a zsákjában lévő halom pénzt, felkapta a leány kötényét, és beleborított mintegy nyolcvanezer márkát. A leány arca piros lett, és szinte meg kellett lökni, hogy menjen már. Továbblépett, majd köténye tartalmát szorongatva futásnak eredt.
