Mátészalkáról indulunk rövid alváspihenő után Nyíregyháza felé. Mind erősebb és erősebb harci zajok hallatszanak, azonban olyan közeli támadásra nincs jel, hogy védelemre vagy támadásra vonuljunk fel. Ófehértó, Napkor, Oros-, Nyíregyháza előtti községek egy lezajlott csata színterét mutatták. Északról is és délről is szórványos lövöldözés ért bennünket, ahogy az út kétoldali árkában nyomultunk előre, készen arra, hogy ha erősebb lesz a tűz, az árkokban fedezéket találhassunk, de azonnal. Tőlünk balra egy magyar hegyivadász-zászlóalj támadott sűrű csatárláncban, de ellenállás nélkül, ritkás lövöldözés hangjai mellett.
Az út árkában leírhatatlan látvány fogadott! Mezítelen holttestek, megmerevedett, furcsa formában hevertek. Először nem is tudtuk, hogy mi ez, miért. Az igaz, hogy már nem volt nagyon meleg az időjárás, ezért talán érdemes valakitől elvenni ruházatát, de ennyire mindent, ilyet még nem láttam. Így le lennének rongyolódva az orosz csapatok, hogy erre szükségük lenne, szinte el sem hiszem. És kinek van erre lelkiereje és fizikai ereje és ideje, hogy ezt végigcsinálja. Nem, nem szabad meglepődnöm, mert még számítanom kell arra, hogy meglepetések sora előtt állok... Hogy az emberek mi mindenre képesek, az minden képzeletet felülmúl. Nem lett jobb hangulata egységemnek ettől a látványtól, szomorúak voltak és egykedvűek a fáradtságtól. Fásultan néztek egymásra és a mezítelen elesettekre. Ők is megkapták hősiességükért hazájuk háláját és elismerését.
Szolgálati szabályzatunkban volt egy rendelkezés, ami a hullafosztogatókra vonatkozott. Úgy voltak büntetendők, mint a szökevények. De természetesen volt a rablásra és fosztogatásra törvényes mód is, amikor valamelyik fél kinyilatkoztatta, hogy a zsákmányolás megengedett. Ebbe minden belefért. Ilyen rendelkezése volt a szovjet hadvezetőségnek (még az is, amit Illés Béla — magyar nyelvű — szovjet őrnagy kijelentett, miszerint a magyar nők is a szabad zsákmány körébe tartoznak.)
Nyíregyházára a Sóstónál törtünk előre, és távcsővel már látható volt valami zűrzavaros szaladgálás egy templom körüli szőlőben. Úgy nézett ki a dolog, hogy megjelenésünk meglepetést okozott, és az oroszok között pánik és fejetlenség tört ki.
Egy épületbe betörve nagy meglepetés ért bennünket. Körülbelül 15 orosz nőt és ugyanennyi magyar honvédet találtunk. Az orosz nők állítólag híradósok voltak, és ők tartották fogva a magyar honvédeket, akik a korábbi harcok alatt eshettek fogságba. De amit ezután tudtunk meg, arról akkor azt kérdeztem, hát ezt hogy lehet csinálni. Közvetlen szavakkal azt mondták a magyar honvédek, hogy őket az orosz nők „megerőszakolták”. Ez az erőszak elég békésen mehetett végbe, mert sérültje nem volt a dolognak, és senki sem panaszkodott különösebben. Ráadásul ismétlődő, tehát nem egyszeri esetről volt szó...
Én nem tudom, ki hogyan van a szexualitással a háborúban, de nekem eszembe sem jutott harcok közben. Talán nemhiába mondják, hogy az élettevékenység sorrendje a létfenntartással kezdődik, és csak azután következik a fajfenntartás. Ebben a háborúban sok olyasmit tapasztaltam, amit azelőtt nem tudtam volna elképzelni. De ami Nyíregyházán történt, az megrázott. Ha az ilyesmit csak elmesélik, szörnyülködünk rajta, aztán elfelejtjük. De ha részesei vagyunk, azt nagyon soká lehet elfelejteni, főleg, ha ártatlan emberek a szenvedő alanyai.
Szabályszerű helységharc kezdődött el, és így a kijelölt házsorok kerültek egymás után sorra. A legtöbbjéből a harci zaj, főleg kézigránát-robbanás hallatára a legtöbb orosz elmenekült, de ők sem tudták, hogy jó irányba-e.
Az egyik ház szobájába betörve elképesztő látvány fogadott: az egyik ágyban egy fiatal lányt erőszakolt egy orosz, a derékszögben elhelyezkedő, fal melletti ágyban egy másik orosz a leány anyját kényszerítette géppisztollyal, hogy nézze, mit művelnek fiatal (kb. 13 éves) leányával. Ha elfordította a fejét, akkor a géppisztolya csövével mellbe döfködte.
Az anya elbeszélése szerint a két katona részeg volt. Nem tudom, Illés Béla mit szólt volna, ha az ő feleségével vagy leányával történt volna ugyanez? A benyomult katonákban felment a vérnyomás, a düh és harag, nekiestek a két orosznak, és nem agyonlőtték, hanem puskatussal verték őket felismerhetetlenné. Ezek után az utcai harcok sokkal keményebben, vad harci dühvel eltelve folytatódtak.
A harcok végül is eléggé szétfolyóvá váltak, a századok és szakaszok összeköttetései megszakadtak, és minden egység saját belátása szerint haladt előre, az utat a visszavonuló, illetve menekülő oroszok mutatták. Az egyik zajos kavargáshoz érve a következő kép fogadott: magyar harcosok kiabáltak és orosz lovasokat üldöztek a szőlők között „fogd el, fogd el” kiáltásokkal. Először nem tudtam, hogy a magyar lovasok honnan, melyik egységből kerültek elő, csak később vettem észre, hogy a lovasok vezetője Sárdy Tibor, az ezred élelmezési főhadnagya, ő üldözi lóháton az ellenséget.
Sárdy főhadnagytól már korábbról megszoktuk, hogy harcok közepette is kijött az arcvonalba zsoldot fizetni. Neki csapattisztnek kellett volna lennie, és mint később megtudtam tőle, az is akart lenni, csak valahogy nem jött össze. ěgy aztán az élelmezési tisztek közül valószínűleg ő volt az egyetlen, akinek a többi hadikitüntetés mellett kardos kitüntetése is volt.
Egy kisebb templom — talán a temető temploma — mellől néztem a csetepatét. Közben megérkeztek a tüzéreink is, és nagy kiabálás közepette felfedezték, hogy a templom tornyában még ott van az ellenség tüzérfigyelője. Rövid idő alatt kicsalogatták onnan, és békésen elkísérték a társaihoz. Ezek az emberek mesélték, hogy az orosz egységek parancsnoka, egy tábornok, nemrég menekült el repülőgépen.
A közeli országútfélén erős szekérzörgés hallatszott, kocsisok kiabálásával vegyesen, de ezek a kocsisok mintha nem magyarul biztatták volna lovaikat (lovainkat?.) Ezek után eredtek Sárdyék, és rövidesen el is kapták a karavánt. Nagy kartondobozokban Szimfónia cigarettát szállítottak (egy-kétmillió darabot), a helybeli dohánygyár kifosztásának eredményét. Kocsiscserét hajtottunk végre, és az oroszokat félrekísérték. Kivételes bánásmódot rendeltem el számukra, mivel tudtam, hogy mi Nyíregyházát végleg visszafoglalni nem tudjuk, s néhány nap múlva ismét ők lesznek itt az urak. Nem kívántam őket újabb atrocitásokra ingerelni, hátha az emberi bánásmód őket is jobb belátásra bírja, hiszen ők sem tudhatják, hogy egy-egy terület mikor vált újra gazdát. Lehet, hogy túl jóhiszemű elgondolás volt ez részemről, mert ezek az emberek a sokéves háborúban szinte teljesen elállatiasodtak, és számtalanszor tapasztaltam, hogy a hadifoglyokat egyszerűen agyonlőtték.
Nagyon nehéz napunk volt. Estére elcsendesedtek a harcok. De a szállásomon siralomházat találtam; a házban az oroszok első világháborús katonaképet találtak, és emiatt mindenkit agyonlőttek, akit a házban találtak. A 18 éves lány még idejében a kútba menekült. A szomszédok húzkodtak gyorsan a kút felé, amelyből a magyar szóra valóban jelentkezett a leány. Azonnal felhúztuk, és meleg pokrócokba bugyoláltuk. Amiket még ő elmesélt, azt már le sem írom, ugyanarról a brutalitásról tanúskodott, amit mi is mindenütt láttunk. A tapasztalat szerint minél részegebbek voltak, annál gyalázatosabban viselkedtek, legjobbnak a merev részegség bizonyult.
Ezen a napon az ezredem teljes egészében beérkezett. Éjszakára nagy tisztálkodásra és alvásra rendezkedtünk be. A városban és környékén még biztosan voltak bent rekedt vagy bujdosó oroszok, ezért minden ház elé, ahol beszállásolt katonáim voltak, őrséget állítottam. ěgy aránylag nyugodt éjszakának néztünk elébe. Őszies, esős időjárás volt egész nap, és ezzel a nedvességgel alaposan megszívtuk magunkat (és Szimfóniával!.)
Az út árkában leírhatatlan látvány fogadott! Mezítelen holttestek, megmerevedett, furcsa formában hevertek. Először nem is tudtuk, hogy mi ez, miért. Az igaz, hogy már nem volt nagyon meleg az időjárás, ezért talán érdemes valakitől elvenni ruházatát, de ennyire mindent, ilyet még nem láttam. Így le lennének rongyolódva az orosz csapatok, hogy erre szükségük lenne, szinte el sem hiszem. És kinek van erre lelkiereje és fizikai ereje és ideje, hogy ezt végigcsinálja. Nem, nem szabad meglepődnöm, mert még számítanom kell arra, hogy meglepetések sora előtt állok... Hogy az emberek mi mindenre képesek, az minden képzeletet felülmúl. Nem lett jobb hangulata egységemnek ettől a látványtól, szomorúak voltak és egykedvűek a fáradtságtól. Fásultan néztek egymásra és a mezítelen elesettekre. Ők is megkapták hősiességükért hazájuk háláját és elismerését.
Szolgálati szabályzatunkban volt egy rendelkezés, ami a hullafosztogatókra vonatkozott. Úgy voltak büntetendők, mint a szökevények. De természetesen volt a rablásra és fosztogatásra törvényes mód is, amikor valamelyik fél kinyilatkoztatta, hogy a zsákmányolás megengedett. Ebbe minden belefért. Ilyen rendelkezése volt a szovjet hadvezetőségnek (még az is, amit Illés Béla — magyar nyelvű — szovjet őrnagy kijelentett, miszerint a magyar nők is a szabad zsákmány körébe tartoznak.)
Nyíregyházára a Sóstónál törtünk előre, és távcsővel már látható volt valami zűrzavaros szaladgálás egy templom körüli szőlőben. Úgy nézett ki a dolog, hogy megjelenésünk meglepetést okozott, és az oroszok között pánik és fejetlenség tört ki.
Egy épületbe betörve nagy meglepetés ért bennünket. Körülbelül 15 orosz nőt és ugyanennyi magyar honvédet találtunk. Az orosz nők állítólag híradósok voltak, és ők tartották fogva a magyar honvédeket, akik a korábbi harcok alatt eshettek fogságba. De amit ezután tudtunk meg, arról akkor azt kérdeztem, hát ezt hogy lehet csinálni. Közvetlen szavakkal azt mondták a magyar honvédek, hogy őket az orosz nők „megerőszakolták”. Ez az erőszak elég békésen mehetett végbe, mert sérültje nem volt a dolognak, és senki sem panaszkodott különösebben. Ráadásul ismétlődő, tehát nem egyszeri esetről volt szó...
Én nem tudom, ki hogyan van a szexualitással a háborúban, de nekem eszembe sem jutott harcok közben. Talán nemhiába mondják, hogy az élettevékenység sorrendje a létfenntartással kezdődik, és csak azután következik a fajfenntartás. Ebben a háborúban sok olyasmit tapasztaltam, amit azelőtt nem tudtam volna elképzelni. De ami Nyíregyházán történt, az megrázott. Ha az ilyesmit csak elmesélik, szörnyülködünk rajta, aztán elfelejtjük. De ha részesei vagyunk, azt nagyon soká lehet elfelejteni, főleg, ha ártatlan emberek a szenvedő alanyai.
Szabályszerű helységharc kezdődött el, és így a kijelölt házsorok kerültek egymás után sorra. A legtöbbjéből a harci zaj, főleg kézigránát-robbanás hallatára a legtöbb orosz elmenekült, de ők sem tudták, hogy jó irányba-e.
Az egyik ház szobájába betörve elképesztő látvány fogadott: az egyik ágyban egy fiatal lányt erőszakolt egy orosz, a derékszögben elhelyezkedő, fal melletti ágyban egy másik orosz a leány anyját kényszerítette géppisztollyal, hogy nézze, mit művelnek fiatal (kb. 13 éves) leányával. Ha elfordította a fejét, akkor a géppisztolya csövével mellbe döfködte.
Az anya elbeszélése szerint a két katona részeg volt. Nem tudom, Illés Béla mit szólt volna, ha az ő feleségével vagy leányával történt volna ugyanez? A benyomult katonákban felment a vérnyomás, a düh és harag, nekiestek a két orosznak, és nem agyonlőtték, hanem puskatussal verték őket felismerhetetlenné. Ezek után az utcai harcok sokkal keményebben, vad harci dühvel eltelve folytatódtak.
A harcok végül is eléggé szétfolyóvá váltak, a századok és szakaszok összeköttetései megszakadtak, és minden egység saját belátása szerint haladt előre, az utat a visszavonuló, illetve menekülő oroszok mutatták. Az egyik zajos kavargáshoz érve a következő kép fogadott: magyar harcosok kiabáltak és orosz lovasokat üldöztek a szőlők között „fogd el, fogd el” kiáltásokkal. Először nem tudtam, hogy a magyar lovasok honnan, melyik egységből kerültek elő, csak később vettem észre, hogy a lovasok vezetője Sárdy Tibor, az ezred élelmezési főhadnagya, ő üldözi lóháton az ellenséget.
Sárdy főhadnagytól már korábbról megszoktuk, hogy harcok közepette is kijött az arcvonalba zsoldot fizetni. Neki csapattisztnek kellett volna lennie, és mint később megtudtam tőle, az is akart lenni, csak valahogy nem jött össze. ěgy aztán az élelmezési tisztek közül valószínűleg ő volt az egyetlen, akinek a többi hadikitüntetés mellett kardos kitüntetése is volt.
Egy kisebb templom — talán a temető temploma — mellől néztem a csetepatét. Közben megérkeztek a tüzéreink is, és nagy kiabálás közepette felfedezték, hogy a templom tornyában még ott van az ellenség tüzérfigyelője. Rövid idő alatt kicsalogatták onnan, és békésen elkísérték a társaihoz. Ezek az emberek mesélték, hogy az orosz egységek parancsnoka, egy tábornok, nemrég menekült el repülőgépen.
A közeli országútfélén erős szekérzörgés hallatszott, kocsisok kiabálásával vegyesen, de ezek a kocsisok mintha nem magyarul biztatták volna lovaikat (lovainkat?.) Ezek után eredtek Sárdyék, és rövidesen el is kapták a karavánt. Nagy kartondobozokban Szimfónia cigarettát szállítottak (egy-kétmillió darabot), a helybeli dohánygyár kifosztásának eredményét. Kocsiscserét hajtottunk végre, és az oroszokat félrekísérték. Kivételes bánásmódot rendeltem el számukra, mivel tudtam, hogy mi Nyíregyházát végleg visszafoglalni nem tudjuk, s néhány nap múlva ismét ők lesznek itt az urak. Nem kívántam őket újabb atrocitásokra ingerelni, hátha az emberi bánásmód őket is jobb belátásra bírja, hiszen ők sem tudhatják, hogy egy-egy terület mikor vált újra gazdát. Lehet, hogy túl jóhiszemű elgondolás volt ez részemről, mert ezek az emberek a sokéves háborúban szinte teljesen elállatiasodtak, és számtalanszor tapasztaltam, hogy a hadifoglyokat egyszerűen agyonlőtték.
Nagyon nehéz napunk volt. Estére elcsendesedtek a harcok. De a szállásomon siralomházat találtam; a házban az oroszok első világháborús katonaképet találtak, és emiatt mindenkit agyonlőttek, akit a házban találtak. A 18 éves lány még idejében a kútba menekült. A szomszédok húzkodtak gyorsan a kút felé, amelyből a magyar szóra valóban jelentkezett a leány. Azonnal felhúztuk, és meleg pokrócokba bugyoláltuk. Amiket még ő elmesélt, azt már le sem írom, ugyanarról a brutalitásról tanúskodott, amit mi is mindenütt láttunk. A tapasztalat szerint minél részegebbek voltak, annál gyalázatosabban viselkedtek, legjobbnak a merev részegség bizonyult.
Ezen a napon az ezredem teljes egészében beérkezett. Éjszakára nagy tisztálkodásra és alvásra rendezkedtünk be. A városban és környékén még biztosan voltak bent rekedt vagy bujdosó oroszok, ezért minden ház elé, ahol beszállásolt katonáim voltak, őrséget állítottam. ěgy aránylag nyugodt éjszakának néztünk elébe. Őszies, esős időjárás volt egész nap, és ezzel a nedvességgel alaposan megszívtuk magunkat (és Szimfóniával!.)
