HTML

Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj

A címben említett könyvet már nem lehet sehol kapni, pedig három kiadást is megért.
A szerző már nem él, de örökösei hozzájárultak, hogy a könyv folytatásokban megjelenjen az interneten azok számára, akik most szeretnének megismerkedni vele.

Visszavonulás, újraszerveződés

2007.09.09. 23:39 szerkesztő

Október elseje is ragyogó napsütéssel kezdődött és a nap folyamán a levegő is komolyan felmelegedett. Felforrósodtak a harcok is, úgy nézett ki, hogy az oroszok már annyira belőttek minket, minden fegyverünket, állásainkat, hogy itt nemigen lesz maradásunk, már csak azért sem, mert az erőegyensúly úgy nézett ki, hogy egy az ötvenhez, gyalogsági fegyverben, tüzérségben és emberben is.

A némettel még a délelőtt megbeszéltük dolgainkat, és egyetértettünk abban hogy tulajdonképpen céljainkat elértük azzal, hogy kevéske erőnkkel egy jóval nagyobb ellenséget kényszerítettünk támadásra felkészülni.

De mielőtt hozzákezdenénk a leszakadásra, gondoltam, hogy előbb meg kellene fürdeni a Görgény-patakban, ami ugyan nem volt éppen közel, de nagyjából ezt lehetett fedetten megközelíteni. Legényemmel, szappannal, törülközővel, egy-két kézigránáttal és egy német géppisztollyal el is indultunk a mennyei fürdés felé. Levetkőztünk teljesen meztelenre, és belekábultunk a vízbe. Önfeledten lubickoltunk, s még meg is beszéltük, hogy milyen fantasztikus dolog október elsején a szabadban fürödni. Egyszer csak: patty-patty, egy-egy lövés cuppant körénk a vízbe. Hát ezektől sehol sem tudunk nyugodni egy pillanatra sem! Azt hittük, hogy hátul vagyunk. Pedig hát nem először tapasztaltuk, hogy nincsen hátul és sehol sincsen elöl. Úgy látszik, ezt sohasem lehet megszokni. De azért nem siettük el a fürdést, nem szaladtunk ki a patakból. Nem tudom, hogy egykedvűségből-e, vagy megérte a kockázatot. A lövöldözés nem szaporodott, valószínűleg egy puskás orosz szórakozott. Mikor már eléggé átfáztunk a nem éppen meleg vízben, kilábaltunk és elkezdtünk felöltözni, miközben egy magyar egység szétszóródott formációban haladt a görgénysóaknai oldalon felfelé egy horhosba, ahol úgy látszott, hogy megpihennek.

Egyik katonájukat megállítottam és megpróbáltam kikérdezni, honnan hová tartanak, minek a maradványai, ki a parancsnok stb. A következőket tudtam meg: ők egy zászlóalj maradványa, a jelenlegi létszámuk 80 fő. Hogy melyik ezredtől és honnan, azt nem is kérdeztem, de a Székelyföldön harcoló csapatok közül valószínűleg a 2. póthadosztálynak 22. gy. táb. pótezrednek volt köze a Székesfehérvár környéki és komáromi körzet személyi utánpótlásához. Zászlóaljparancsnokuk egy igen vitéz és bátor főhadnagy, akit én még Székesfehérvárról ismertem. Akkori neve — még magyarosítás előtt — Werner volt (beceneve Tyuntyi), s a fehérvári ARAK futballcsapat híres kapusaként volt ismert. Apja az első világháború vitéze, alhadnagy. (Werner főhadnagy ekkor már a Tiszti Arany Vitézségi Érem tulajdonosa volt.) A katona azt is elmondta, hogy ha a főhadnagy úr bátorsága tovább tart, akkor rövidesen valamennyien elfogynak.

Felmentünk a horhosba, és megkerestük a zászlóaljparancsnokot, aki igen szívélyesen fogadott. Ő is abban a cipőben járt, hogy nem tudta kinek a kije. A hosszas beszélgetésből az derült ki, hogy ő már leszámolt az életével, és nem fél a haláltól, csak egy dologtól retteg: ne legyen nyomorék. (Harmadnap teljesült a kívánsága.)

Mivel mi is visszavonulóban voltunk, megbeszéltük, hogy a németekkel egyeztetem a következő állást. A térképen olyan védekezési és utóvéd jellegű állást jelöltünk ki, amely helyzeténél fogva a további utóvédállások elfoglalásához a legtöbb és legjobb esélyt nyújtotta, feltéve, ha a nagy erejű ellenségünket tartósan fel tudjuk vonultatni. Az utóvédharcokban ugyanis ez volt a legfőbb cél, a jóval erősebb ellenfelet minél többször hosszadalmas felvonulásra kényszeríteni s ezzel időt nyerni a nagyobb egységek visszavonulásához.

Ekkor még nem tudtam, hogy a Werner-zászlóalj hamarosan elfogy, és zászlóaljnyi erőmmel én leszek az utódja, mint a 22-es tábori pótezred II. zászlóaljának parancsnoka. A kásvai harcálláspontunkra visszatérve a másnapi teendőket megbeszéltem a németekkel, akik teljes mértékben egyetértettek az elképzeléssel, és nekifogtunk a visszavonás legapróbb részleteinek megszervezéséhez.

Szólj hozzá!

Címkék: a kitörés

A bejegyzés trackback címe:

https://donci.blog.hu/api/trackback/id/tr23161423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.