HTML

Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj

A címben említett könyvet már nem lehet sehol kapni, pedig három kiadást is megért.
A szerző már nem él, de örökösei hozzájárultak, hogy a könyv folytatásokban megjelenjen az interneten azok számára, akik most szeretnének megismerkedni vele.

Lovasok a hídon

2007.07.16. 15:30 szerkesztő

Kora hajnalban bújtam ki a „szalmám”-ról, és örömmel láttam, hogy a világítótestünk, a felgyújtott esztena még mindig parázslik, és a korai szürkületben is fényt terjeszt magából. (szept. 6.)

A légvédelmi gépágyúnak ez a sikeres kísérlete a gyújtógránáttal további gondolatokat ébresztett bennem. A gépágyú lövegállása a vasútállomás közelében, a Rönkpatak szádában volt, ami azt jelentette, hogy ha kissé beljebb vonul a patakon, akkor már az ellenség felől nem látható, nem lőhető. Tehát egy-két órán belül is jól kiépíthető és alkalmazható váltóállás. A térkép szerint a 720 méteres magasságon helyezkedett el, ami azt jelentette, hogy a Rákóczi-vár 690 méteres magasságán könnyen átlőhet a palancai árterületre, nem beszélve a Pipás felé emelkedő erdő szélének kb. ezer méteres magasság alatti nyílt hegyoldali kaszálóiról. Igen értékes fegyvernek bizonyult tehát ez az egyetlen gépágyú.

A tüzérfigyelőben tájékozódtam a helyzetről, vajon mit láttak ma? A mozgás a nagy völgyek felé még mindig tart, a lovasok is folytatták átszivárgásukat a hosszú fahídon keresztül, az erdő irányába.

Lementem az aknavetőállásokhoz, ahol Tálas Lacival közöltem elképzeléseimet. Laci azt mondta, hogy a fahíd még éppen hogy csak belefér a lőtávolságunkba, tehát itt kell tenni valamit. Ahhoz nem volt elegendő lőszerünk, hogy egész nap lőhessük a hidat, már takarékoskodni kellett. Végül abban egyeztünk meg, hogy megpróbáljuk az átvágtató lovast eltalálni. Ez nem volt egyszerű feladat, de elővettük a térképet, és pontosan kiszámítottuk a lőelemeket a legügyesebb vetőre. A belövéseket a híd palancai bejáratától kb. 300 méterre kezdjük el, úgy, hogy a távolság azonos legyen a híd közepének a távolságával, azért, hogy ha a belövések sikeresek lesznek, akkor csak oldalba kell helyesbíteni. Most megmértük a lovas idejét a híd elejétől a középig, majd a belövések alkalmával megmértük igen pontosan az akna röpidejét is.

Ugyan mindketten igen jól értettünk az aknavető tűzvezetéshez, lőelemek kiszámításához, távcsővel való tűzvezetéshez, de azért még ma is csodás szerencsének tartom, hogy az első hídközépre, lovasra áthelyezett lövés telitalálat volt. Ennél a szerencsénél az volt a nagyobb, hogy a lovas szivárgás megszűnt. Több lovas már nem mert átmenni. Lehet, hogy szerencsénket babonának vették. Ezzel a lőelemmel még két lövést adtunk le, ezek a hídon robbantak, és valószínűleg alaposan megrongálták. Most már csak az maradt a feladat, hogy az éjszakai átszivárgást is megakadályozzuk valahogy, illetve hogy akkor is szemel tarthassuk a hidat. Ezért még világos nappal kértem a gépágyúst, hogy lője be magát egy olyan kalyibára, amelyet majd a sötétség beálltával felgyújtva az egész fahíd bevilágítható, mert az éjjel folyamán is szükség lesz a szemmel tartására.

Lementem a Rákóczi-várba, hogy onnan tekintsem át az egész ellenséges és saját védelmi területet, és elgondolkozzam a közeli és távolabbi jövőnkről. Az ellenséges terület most csendesnek tűnt, mozgás nemigen látszott. Innen jól be lehetett látni a saját védelmi területünket, amiről az a szomorú tény jutott eszembe, hogy a Pipás felé elhúzódó oroszok is ugyanezt látják már. Nem elég tehát az egy váltóállás, hanem majdnem mindennap egy másikra van szükségünk, ha valamennyien életben akarunk maradni.

Szomorúan néztem az Áldomáspataka felé lejtő kaszálóra, amelyet nem is oly régi emlékeim szerint gyimesi vadvirágok borítottak térdig érő perzsaszőnyeg formájában. Amikor ezt a gyönyörűséget először megláttam, szótlanul csodáltam csak. Mint ezt a gyönyörű hazát is, amelyet nemsokára el fogunk veszíteni, mert csodák nincsenek, és közvetlen benyomásaim a borzalmas túlerőről nem a győzelem mámorát ébreszti keblünkben, hanem valami szomorú lehangoltságot. Miért is védekezünk ilyen halálos kitartással? Talán az egymás közötti barátság az oka, hogy ne hagyjuk egymást cserben, hogy vigyázzunk egymásra. Nincsen más lehetőségünk, lelkiismeretünket talán így tudjuk kellőképpen egyensúlyban tartani. Szégyelljük a gyávaságot.

Ahogyan a nap elbújik a hegyek között, a Tatros felett a hegyoldal növényzete azonnal gazdag színekben pompázik, rozsdásodnak a levelek, vörös és barna színek keverednek a zöld többségbe. Káprázatos a kép, és most sajnálom csak igazán, hogy nem festő lett belőlem, hanem hivatásos, gyilkosságra képesített honvédő. Alul folyik a Tatros, úgy, mint máskor, békében, sok ezer év óta ugyanígy, mint most, és még sok ezer évig fog folyni. Egy darabig még látszik benne a kibővített meder, a házistrandom is. Aztán, mikor már régen nem leszünk, magyarok se, románok se, s tán még írásos emlék sem marad rólunk, ez a Tatros akkor is itt csörgedezik majd, hol gyorsabban, hol nyugodtabban, ahogy most is teszi...

Ilyenkor azt érzem, hogy ugyan mire való ez az élet? Nem volna jobb minél hamarabb befejezni? Ezért tartogatok a pisztolyomban még egy utolsó golyót magamnak?

Túlságosan egoista gondolatok ezek, hiszen tudom jól, hogy nemcsak magamért vagyok itt, hanem azért a sok emberért, akik miatt felelősséggel tartozom, akiket haza kellene vinnem szeretteikhez. Minden egyes veszteség után magamban sírok, hogy miért kellett ennek így történnie, felelős vagyok-e ezért? Ha nem vagyok, akkor is annak érzem magamat, mert arra gondolok, hogy talán nem tettem meg mindent, amit kellett volna. Persze utólag tudom, hogy a „minden”-ből hiányzott legalább százféle dolog, amelynek megtételére már sem idő, sem a helyzet nem nyújtott lehetőséget.

Szólj hozzá!

Címkék: az arcvonalban

A bejegyzés trackback címe:

https://donci.blog.hu/api/trackback/id/tr89118992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.