HTML

Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj

A címben említett könyvet már nem lehet sehol kapni, pedig három kiadást is megért.
A szerző már nem él, de örökösei hozzájárultak, hogy a könyv folytatásokban megjelenjen az interneten azok számára, akik most szeretnének megismerkedni vele.

Ond

2007.09.17. 17:42 szerkesztő

Ezen a közös harcállásponton ismertem meg tulajdonképpen az ezredtörzset, elsőnek az ezred első segédtisztjét: Kovásznai Béla tartalékos főhadnagyot, aki civilben, azt hiszem, banktisztviselő volt. A másodsegédtiszt Temessy Imre hivatásos hadnagy, az Akadémián alattam végzett, katonacsalád gyermeke, akivel a továbbiakban jó barátságba kerültem.

Harkay ezredes úrnak nem sok öröme volt a jelenlétemben, mivel itt alkalmam volt megbeszélgetni vezetésének hiányosságait, főleg az olyasmikre gondolok, mint amikor az első vonalból jelentett beszámolóimnak nem adott hitelt, annak ellenére, hogy például a Tisza-parti ütközetben közelharcban zsákmányolt géppuskákat és golyószórókat hátra küldtem bizonyítéknak.

Ezeket a dolgokat nem tudtam neki megbocsátani. A kisördög mindig törlesztésre buzdított, valahányszor erre mód nyílt. Mikor rájöttünk Temessy Imrével, hogy tulajdonképpen arról van szó, hogy képtelen volt a félelmét kellőképpen palástolni, a végsőkig visszaéltünk a helyzettel, sok kellemetlen percet szerezve neki.

Az öreg megbízott annyira harci tapasztalatainkban, hogy amikor megfelelően biztos harcálláspont keresésére került sor, több ízben minket kért fel erre, Temessy hadnaggyal. Ezek természetesen remek alkalmat nyújtottak a törlesztésre, s így a harcálláspontról való beszámolóink gyakran így kezdődtek: „Imre, emlékszel arra a fehér tűzfalra nem messze innen, ahol két hulla és egy lódög fekszik? Ott kell balra fordulni, és a második ház pincéjében jó harcálláspont lesz.”

Ilyen és hasonló mondatokat váltottunk a jelenlétében, mire aztán ő toporgott, vörös lett az arca. Volt, hogy már szinte megsajnáltuk, és egy időre felfüggesztettük az ijesztgetést. Persze csak később jöttünk rá, hogy milyen gonosz játékot űzünk, de ebben a szomorú helyzetben ez volt szinte az egyetlen lehetőség, hogy kissé felderítsük magunkat.


Ezredharcálláspont Ond községben

A harcok közben készült fényképeim közül egyetlenegy vészelte át magántörténelmem viharait, s ez épp az ondi ezredharcálláspont előtt készült. (Balról jobbra haladva látható rajta: 1. az ezredtávbeszélő szakaszparancsnok zászlós 2. Sárdy Tibor gh-s főhadnagy 3. Harkay László ezredes, a 22. táb. pótezred parancsnoka 4. Kovásznay Bogdán Béla tartalékos főhadnagy, az ezred első segédtisztje 5. Sebő Ödön főhadnagy, akkor már a 22/II. táb. pótzászlóalj parancsnoka, jobbra a háttérben a harcálláspont őrei.)

Az Ondon való tartózkodás szinte pihenőszámba ment. Bár ki-kimentem a vonalba, vagy a védőállásba, de legalább fedél alatt aludtam, még ha szalmán is. Az utca másik oldalán egy hasonló házban volt az egész ezred konyhája. Itt tevékenykedett még mindig a „királyi szakács”.

A parancsnokság reggelije olvasztott csokoládé volt. A szakács a cukorgyár padlásain seperte össze a tejcsokoládé rögöket, amit a németek még meghagytak. Még így is szép mennyiségben hevertek ott. Talált olyan zselémasszát is egy 200 literes hordóban, amit a savanyú cukor töltelékeként szoktak használni. Itt tudtam meg, hogy ez tulajdonképpen nem egyéb, mint ízesített cukorral átitatott szeletelt tök. Már a hó is rég leesett, amikor még mindig ez volt a főétkezésünk a hegyekben.

Az ondi tartózkodás felért egy hízlalókúrával, a főúri szakács munkálkodása igencsak hasznos volt, mert rendszeres étkezésre az eddigiek folyamán nemigen emlékszem.

Közben teltek a napok, egyenletes védelmi harcokban, állásainkat biztosan és keményen tartottuk, de azért Szerencstől délre és főleg nyugatra a Szerencsi dombság és Nagy-hegy, valamint a Futó-hegy többször cseréltek gazdát. Volt, amikor egy nap alatt cserélődtek a birtokok, ami meglehetősen nagy emberáldozatba került. Irritáló volt nézni ugyanakkor a balszárnyon folyó békés, színlelt román—magyar harcokat, ami nem kevés lekiismeret-furdalást okozott nekem is, de utóvégre a végeredmény és a kevés áldozat kiegyenlítette a dolgokat.

Napokkal ezelőtt áthaladtunk Tarcal községen, ami tulajdonképpen az igazi tokaji borok termőterülete, minden házhoz pince tartozik, ahol a világhírű borokat termelik, kezelik. Tarcal főterén volt felállítva egy 21 cm-es, messzehordónak számító löveg. (A téren egyetlen ép ablak sem volt, mert ennek egyetlen lövésére mind kitörött.)

Felderítésem alapján Monok térségében nagyszámú román egység gyülekezett, valószínűleg azzal a céllal, hogy Szerencs hátába kerülve a hadosztályt bekerítse. Érdekes módon a jobbszárnyunkon is szerepeltek román egységek, ami azt jelentette, hogy az oroszok több helyen maguk közé vonták, mivel nem tartották őket megbízhatónak. Az a merész gondolatom támadt, hogy a hadosztályból idekérjek egy lövést. A térképen pontos célpontot tudtam megjelölni, és gyülekezőhelyük is valóban alkalmas volt a további átkaroló mozdulat végrehajtására. A lövés megtörtént, és iszonyú pusztítást végzett, mivel nagyon sűrűbe talált. Ezt az eredményt egy későbbi felderítés igazolta is.

A hadosztály nemsokára bevezette azt, hogy minden egyes tüzérségi lövésre engedélyt kellett kérni. Valószínűleg azért, mert a lőszerutánpótlásban nagy nehézségek voltak.


1944. X. 21. Tűzkereszt. Aláíró: (Harkay helyett) Kund Béla

Erre az időszakra tehető a fenti dokumentum, a tűzkeresztről szóló igazolás, mely a front első vonalában eltöltött időtartam megérdemelt jutalma volt. Az aláíró Kund Béla alezredes a parancsnok (Harkay ezredes) helyetteseként jelenik meg itt.

1 komment

Címkék: a halálra ítélt zászlóalj

A bejegyzés trackback címe:

http://donci.blog.hu/api/trackback/id/tr10168295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Verspatikus · http://verspatika.wordpress.com 2009.02.19. 10:48:26

Óriási élmény volt lakóhelyem, Ond történelméről olvasni e sorokat. Ez egy kicsiny település, kevés fellelhető írás található a múltjáról. Köszönöm, hogy megosztottad ezeket az írásokat.