HTML

Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj

A címben említett könyvet már nem lehet sehol kapni, pedig három kiadást is megért.
A szerző már nem él, de örökösei hozzájárultak, hogy a könyv folytatásokban megjelenjen az interneten azok számára, akik most szeretnének megismerkedni vele.

A „különbékés” Paulovics

2007.09.17. 17:36 szerkesztő

Mivel az ezredparancsnoksággal egy harcállásponton voltam elszállásolva, több információ részese is lettem, amit igen jól tudtam hasznosítani. Többek között itt tudtam meg, hogy az ezred egyik zászlóaljának új parancsnoka Paulovics alezredes lett, akit én látásból és hírből Székesfehérvárról ismertem.

Paulovics alezredes zászlóalja az ezred védelmének balszárnyán foglalt állást, kb. a Szerencs—Mád vasúti töltés mentén, harcálláspontja váltakozva hol a Juhakol-, hol a Fehértó-tanyán, melyik mikor, az az eseményektől függött.

Szakaszvezetőmről írt a Tájékoztató (1945. I. 9.)
Már korábban említettem, hogy egy bizonyos hídnál őrséget állítottam fel. Később kiderült, hogy Paulovics alezredes zászlóalja előtt román egy- ségek állanak, Így fordulhatott elő, hogy a románok is őrt állítottak a híd túlsó oldalára. A két őr bizonyára szót értett egymással románul vagy magyarul. Innen aztán sok információ jutott Paulovicsékhoz. Többek között kiderült az is, hogy a románok ezt a harcot ímmel-ámmal végezték, de az oroszok szorosan ellenőrizték őket, annyira, hogy előírták részükre a napi lőszermennyiséget is, amit a magyar védelemre ki kellett lőniük.

A románok azt javasolták, hogy egy egyeztetett időpontban Paulovics hagyja el harcálláspontját, és költözzék a másik tanyára, amíg ők a megszabott mennyiséget kilövik. Ez a békés megegyezés az itteni harcok teljes idejére érvényes volt. Ettől kezdve emlegettem „különbékés Paulovics”-ként.

Ennek csak az volt a fonákja, hogy az én arcvonalamnál viszont kemény gárdaezredek rohamoztak naponta az előttem lévő  Nagyhegy-Erdőhegy területére, amely napjában többször is gazdát cserélt, ádáz küzdelem közepette. (Még annak is örültünk, hogy ezek a kemény rohamok nem terjedtek ki az egész ezred vonalára.)

Ez a védelem bizony érdekes helyzeteket teremtett néha, s ha ezeket komolyan vettük volna, akkor talán a hadbíróságnak is lett volna hozzá egy-két szava. Szerencsére azonban mind én, mind ezredparancsnokunk az általános helyzetet vettük figyelembe, amely azt sugallta nekünk, hogy már az is jó pontnak számít, ha valaki egyáltalán a védelmi vonalban marad.

A románokkal kialakult különleges viszonyra a későbbiek folyamán is akadt példa. Egyszer Gibártnál váratlanul ránk törtek, és bekerítettek bennünket. Már éppen rohamot indítottam volna, amikor láttam, hogy támadásuk az ellátó szekereimnél elakad, és nekiálltak azokat kifosztani. Teleszájjal zabáltak, minden ehető holmit, amit csak találtak. ěgy aztán nem lett semmi katonai csetepaté a dologból, szép lassú menetben mehettünk tovább. Ezt akár barátságos gesztusnak is vélhettük, bár nincs kizárva, hogy csupán a fosztogatás istene kerítette őket hatalmába, de az is lehetséges, hogy egyszerűen csak éhesek voltak.

Szólj hozzá!

Címkék: a halálra ítélt zászlóalj

A bejegyzés trackback címe:

http://donci.blog.hu/api/trackback/id/tr42168191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.