Szeptember 25-én reggel tovább terveztük utunkat, most már csak a helybeli információk szerint szabad út először északnyugat, majd észak felé. Errefelé is voltak már harcok a helybeliek szerint. Szászrégen térségéig, Görgény-patakig (vagy folyóig) az út kb. 50 km. ezt, ha csak simán kellene harckészültség és felvonulás nélkül megtenni, akkor is kb. kétnapi elég nehéz menet. Ennek feleútjáig terveztem az első napot, ami azt jelentette, hogy Nyárádremete volt az első napi adag, ott fogunk éjszakázni vagy harcolni, majd másnap tovább a Görgényig.
Szováta után elég sima menetben haladtunk Nyárádremetéig. Most már nemigen zavartak a harci zajok, amik kb. 20-30 km-ről hallatszottak kedvező szél alkalmával ÉNy-ról, majd ezek a zajok távolodtak, s mind inkább északról jöttek. A nyárádremetei éjszakázás után eléggé kipihenten indultunk útnak szeptember 26-án. A napi esemény csak az volt, hogy találkoztunk németekkel, akik előbb oroszoknak, majd inkább románoknak véltek bennünket. Rövidesen tisztáztuk a helyzetet, és a németek is az általunk tervezett úton haladtak tovább Kásva térségébe, ahol német egységek vannak. Ezek valószínűleg visszahagyott utóvédek voltak.
A Görgény vize felé közeledve egyre erősebb ágyúdörgést hallottunk, ami azt jelezte, hogy igen közel vagyunk az arcvonalhoz vagy az összekeveredett állapothoz. Bemértem a legnagyobb csatazaj irányát, s ebből arra következtettem, hogy az oroszok Libánfalvánál lehetnek harcban nagyobb német—magyar erőkkel. Ezek után úgy döntöttem, hogy nem rohanok a késői napszakaszban a forrongás közelébe anélkül, hogy részletesen ne informálódjak a helyzetről, a jelenlévő erőkről.
Kincsesfőn rendeltem el az éjszakázást, megerősített biztonsági intézkedésekkel. Háromszoros erőkkel őriztettem a falu minden kijáratát, valamint a harcálláspontom környékét.
Úgy hallatszott, hogy a Libánfalva felőli csatazaj állandósul, tehát megfelelő erők találtak egymásra ahhoz, hogy mindkét fél teljes erejével felvonuljon támadásra, illetve védelemre. Ezt abból is következtettem, hogy a közepes és nehéztűzérség is megszólalt, tehát nagy tüzérségi erők is állásba mentek.
Közben a németekkel felvett kapcsolat révén újabb információkhoz jutottam. Ezek arról szóltak, hogy a térség közelében magyar és német alakulatok vegyesen harcolnak a lényeges túlerővel támadó erők ellen. A térségben több orosz és román teljes állományú hadsereg van, amelyek mind azon igyekeznek, hogy itt a Székelyföldön harcoló két német és egy magyar hadsereget bekerítsék. Ezzel szemben — érzésem szerint — mind a német, mind a magyar erők egységei nem teljes értékű, hanem létszámban és harcértékben már jócskán leharcolt hadosztályokból állnak.
Kincsesfőtől Görgényszentimre lett a következő úti cél. ltt már egyre erősebben hallatszottak a harci zajok. Görgényszentimrénél már német eligazítók irányítottak bennünket, kb. egy német századdal együtt, egy eddig még bizonytalan védőállásba. Kásvától keletre, ahol az Ördögárok eléri a Görgény folyását, azon északra haladva az Ördögárokkal párhuzamosan, attól Keletre egy kukoricásban foglaltunk védőállást arccal keletre. Mihelyt elfoglaltuk a védőállást (alig ismerkedtem össze a német parancsnokkal, Boist főhadnaggyal), máris orosz géppisztolyok sorozatai zörrentették meg a száraz kukoricaszárakat. Ha nem akartam állva elesni, nekem is gyorsan hozzá kellett látnom a lövészárok ásásához. Védőkörletem a 614-es magaslattól és a 623-as magaslattól délre kb. 500 méterig tartott, innen a németeké az Ördögárok a Görgény torkolatig.
Szováta után elég sima menetben haladtunk Nyárádremetéig. Most már nemigen zavartak a harci zajok, amik kb. 20-30 km-ről hallatszottak kedvező szél alkalmával ÉNy-ról, majd ezek a zajok távolodtak, s mind inkább északról jöttek. A nyárádremetei éjszakázás után eléggé kipihenten indultunk útnak szeptember 26-án. A napi esemény csak az volt, hogy találkoztunk németekkel, akik előbb oroszoknak, majd inkább románoknak véltek bennünket. Rövidesen tisztáztuk a helyzetet, és a németek is az általunk tervezett úton haladtak tovább Kásva térségébe, ahol német egységek vannak. Ezek valószínűleg visszahagyott utóvédek voltak.
A Görgény vize felé közeledve egyre erősebb ágyúdörgést hallottunk, ami azt jelezte, hogy igen közel vagyunk az arcvonalhoz vagy az összekeveredett állapothoz. Bemértem a legnagyobb csatazaj irányát, s ebből arra következtettem, hogy az oroszok Libánfalvánál lehetnek harcban nagyobb német—magyar erőkkel. Ezek után úgy döntöttem, hogy nem rohanok a késői napszakaszban a forrongás közelébe anélkül, hogy részletesen ne informálódjak a helyzetről, a jelenlévő erőkről.
Kincsesfőn rendeltem el az éjszakázást, megerősített biztonsági intézkedésekkel. Háromszoros erőkkel őriztettem a falu minden kijáratát, valamint a harcálláspontom környékét.
Úgy hallatszott, hogy a Libánfalva felőli csatazaj állandósul, tehát megfelelő erők találtak egymásra ahhoz, hogy mindkét fél teljes erejével felvonuljon támadásra, illetve védelemre. Ezt abból is következtettem, hogy a közepes és nehéztűzérség is megszólalt, tehát nagy tüzérségi erők is állásba mentek.
Közben a németekkel felvett kapcsolat révén újabb információkhoz jutottam. Ezek arról szóltak, hogy a térség közelében magyar és német alakulatok vegyesen harcolnak a lényeges túlerővel támadó erők ellen. A térségben több orosz és román teljes állományú hadsereg van, amelyek mind azon igyekeznek, hogy itt a Székelyföldön harcoló két német és egy magyar hadsereget bekerítsék. Ezzel szemben — érzésem szerint — mind a német, mind a magyar erők egységei nem teljes értékű, hanem létszámban és harcértékben már jócskán leharcolt hadosztályokból állnak.
Kincsesfőtől Görgényszentimre lett a következő úti cél. ltt már egyre erősebben hallatszottak a harci zajok. Görgényszentimrénél már német eligazítók irányítottak bennünket, kb. egy német századdal együtt, egy eddig még bizonytalan védőállásba. Kásvától keletre, ahol az Ördögárok eléri a Görgény folyását, azon északra haladva az Ördögárokkal párhuzamosan, attól Keletre egy kukoricásban foglaltunk védőállást arccal keletre. Mihelyt elfoglaltuk a védőállást (alig ismerkedtem össze a német parancsnokkal, Boist főhadnaggyal), máris orosz géppisztolyok sorozatai zörrentették meg a száraz kukoricaszárakat. Ha nem akartam állva elesni, nekem is gyorsan hozzá kellett látnom a lövészárok ásásához. Védőkörletem a 614-es magaslattól és a 623-as magaslattól délre kb. 500 méterig tartott, innen a németeké az Ördögárok a Görgény torkolatig.
