Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj

A másnapom (29-e) tájékozódással telt. Felderítettem az egész Gyimes-völgy napi védelmi helyzetét. Kiépítettem a telefonvonalakat, ez volt a legsürgősebb feladat. A szoros védelmére a felsőbb parancsnokság is igen ügyelt, ez abból derült ki, hogy talán Erdélyben az egyetlen páncélvonat hozzám járt utánpótlással. Lőszert, élelmet és gyógyszereket hozott addig, míg az első világháborúban épített karakói völgyhidat fel nem robbantották. (Talán azt hitték a németek, hogy ezzel késleltetik az orosz előrenyomulást?)

Gyimesbükk vasútállomástól északra, a Tarhavas-pataka előtti domboldalon egy légvédelmi gépágyú tanyázott egymagában, egy tüzér zászlós parancsnoksága alatt. Ez igen nagy segítségemre volt a szoros védelmében. Tőlem északabbra már teljesen üres, védelem nélküli terület az Esztena sarka, Sípos-tető, Csülemér 1650-es magaslat, erdős-hegyes vidék, itt csak az átállt románok vezetésével juthatnak be az oroszok. A Csüleméren kisőrsöm volt (az északi határvonulaton kb. 15 km-re.) Ez volt a környék legmagasabb pontja. Aki nem szokta meg ezt a magasságot, annak egy hét után orrvérzése volt, mint nemegyszer katonáimnak. A németek ezt a területet kis erejüknél fogva megszállni nem tudták, de erre nem is volt szükség, mivel a Bilibók felé olyan meredek volt a hegy, hogy ott nem lehetett felszaladni. Fent pedig a 70. Székely Határőr Csoport egységei alkották a védelmet egészen az Esztena sarkáig. Ez volt védővonalam balszárnya. Böbl ezeredes volt itt a főnök. Azt hiszem, hogy ez a beosztás nem volt ránézve nagy büszkeség, mivel ezek az egységek idősebb emberekből állottak, kiképzésük is szegényes, fegyverzetük még ennél is szegényesebb. Egyetlen vigaszuk talán az volt, hogy a déli szárnyukon volt beásva az 1. Székely hegyi ágyús osztály egy ütege, a szoros védelme alá rendelve. Ennek figyelője az én vonalamban az éles gerincen volt beásva. Innen belátható volt a szoros romániai része egy Tatros-híddal, kb. 2.5-3 km-re Palanca előtt. Az egész Székely Hv. Csop.-nak, melynek egészen az Uz völgyéig terjedt a tevékenysége, a terület védelme szempontjából nem volt komoly tüzérsége.

Hátunk mögött még az ellátórészleg, konyha, lőszerraktár stb. Gyimesbükktől keletre, a gyimesközéploki területen települt egy erődszázad, komoly betonerődítményekkel. Ezek csupán a szorost védték, jobbra-balra mintegy kilométernyi terület volt még, amit megkerülni román idegenvezetőkkel nem volt nagy művészet. Ezt azért említem meg, mert a későbbiekben ez be is következett. A gyimesfelsőloki laktanyában lévő zászlóaljam a körletében próbálkozott védelmet kialakítani. A 32. határvadász zászlóalj portyázó századának körlete a mihályszállási őrs barátosi kisőrsétől (amelynek szomszédságában már a Békás-szoros volt) egészen az Uz völgyéig terjedt. Itt a szorosban a rám bízott egységek harci ereje a nehézfegyverekkel, műszaki alakulatokkal, a később alám rendelt német századdal együtt nagyjából egy békebeli zászlóalj erejének felelt meg.

A csillagos éjszaka olyan gyönyörű volt, mint amikor először megláttam ezt a csodálátos vidékét hazámnak. Ragyogott az éjszaka, képtelenségnek tűnt, hogy háborúban vagyok, élet és halál küszöbén. Bámultam az égboltot, az előterep árnyékokkal sejtelmes alakzatait. Az erős nézéstől mozgásba lendülnek a fatuskók, az erdő széle mintha megindulna felénk. Nem szabad mereven és sokáig igézni a természetet, mert az már egy másik világba vezet. Csodálni a természetet annyi, mint Istent imádni, azt a Teremtőt, aki mindezt létrehozta. Jó! Nem bámulok tovább, lefekszem egy bokor alatt az enyémek között. Az első éjszakám isteni csendben telt el, és egyben elmondhatom, hogy ilyenben többször nem is volt részem.